EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT ÉS AUTÓMENTES NAP SZEGHALMON
Szeghalom is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét rendezvényeihez, kicsiket és nagyokat színes programok várnak az elkövetkező napokban.
Folyamatban van a szeghalmi Dózsa utcai kerékpárút építése, amelyhez kapcsolódva az önkormányzat a tervezett kerékpárút által feltárt Tildy Zoltán Általános Iskolával közösen kerékpáros szemléletformáló és közlekedésbiztonsági kampányt indított. Ennek keretében az óvodás és iskolás korosztály számára kerékpáros témájú rajzversenyt hirdettek, az iskolások bringás ügyességi versenyen mérhetik össze tudásukat, a tanulók kerékpárjait pedig az iskola rendőre ellenőrzi, akinek minden kötelező felszerelése megvan, nyereménysorsoláson vehet részt. Az iskolai programok az Európai Mobilitási Héten, 2018. szeptember 17-21. között zajlanak.
Az Európai Autómentes Napon, szeptember 22-én szombaton a forgalom elől lezárt Nagy Miklós utcában a bringásokat ingyenes kerékpárszerviz és rendőrségi kerékpár regisztráció várja, a gyerekek pedig szakképzett oktatók segítségével KRESZ-pályán ismerkedhetnek a közlekedési szabályokkal. Délután 13 órakor kerül sor az iskolai versenyek eredményhirdetésére és a díjak átadására. A rendezvényt az idén ötödik alkalommal elstartoló Pákász Futammal együtt rendezik, a Futamon futva, gyalog, görkorcsolyán és kerékpárral is lehet indulni, a bringások 18, 38 és 72 km-es távon nevezhetnek.
A kampány a Széchenyi 2020 program keretében, a TOP-3.1.1-15-BS1-2016-00008 projektszámú, „A hálózathoz csatlakozó Szeghalom belterület Dózsa utcai kerékpárút építése, valamint a Békés- Békéscsaba- Füzesgyarmat kerékpárút hálózathoz csatlakozó Széchenyi- Kinizsi úti szakasz kerékpárút felújítása” elnevezésű projekt részeként valósul meg, a projekt 128.627.861 Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült. A támogatás mértéke 100 %.